1. A hetedik változat
Amikor Anna hetedszer is átírta a munkafüzet negyvenkettedik oldalát, odakint már pirkadt.
A kérdés így szólt: Mi az, amit már régóta tudsz, mégsem teszel meg?
Nézte egy ideig, aztán a „régóta” helyére azt írta: „legbelül”. Visszaolvasta. Visszaírta.
A konyhaajtóban megjelent a férje.
– Te még dolgozol?
– Csak ezt befejezem.
Márk a laptop mellé tette az üres bögréjét.
– Ezt mondtad, amikor lefeküdtem.
– Tudom. De most már tényleg majdnem kész.
– Mi?
Anna felnézett.
– Hogyhogy mi?
– A munkafüzet? A honlap? Az új csomag?
– Az egész.
Márk kihúzta a mellette álló széket.
– Azt hittem, az egész már tavasszal kész volt.
Anna hátradőlt. A nyakában megfeszült valami.
Tavasszal valóban kész volt. Akkor még hatalkalmas folyamatnak nevezte. Nyár elején hozzáadott két konzultációt, mert nyolc alkalom alatt mélyebbre lehet jutni. Augusztusban hanganyagokat készített azoknak, akik két találkozó között is szerettek volna dolgozni magukon. Szeptemberben új képzésre jelentkezett.
Most október volt.
– Szeretném, ha tényleg jó lenne – mondta.
Márk végignézett az asztalon. Jegyzetek, színes cetlik, szakmai könyvek. A nyomtató mellett egy majdnem érintetlen doboz névjegykártya.
– Szerintem már jó.
Anna megvonta a vállát.
A bankszámlája mást mondott.
Pedig aki eljutott hozzá, annak segített.
Eszter például fél évvel korábban még a mosdóból telefonált neki a munkahelyéről, suttogva.
– Megint elvállaltam – mondta akkor. – Tudtam, hogy nincs rá időm, és mégis azt mondtam, persze.
Három hónappal később Eszter fizetésemelést kért. Előtte két estén át gyakorolták, hogyan mondja el, mit vállal, és mit nem.
Aznap este ezt írta Annának:
Végig remegett a kezem. De elmondtam. És képzeld, nem dőlt össze semmi.
Anna az ilyen üzeneteket egy külön mappába mentette.
Most megnyitotta a mappát, elolvasta Eszter sorait, aztán visszatért a munkafüzethez.
Talán kellene bele még egy fejezet a határhúzásról.
2. Valaki más hangján
A másolatot csütörtök reggel találta meg.
Még a kávéját sem itta meg, amikor Lili átküldött egy képernyőképet.
Ezt láttad?
Anna először azt hitte, a saját posztját nézi.
Ugyanaz a gondolatmenet. Ugyanaz a példa a nővel, aki mindenkinek rendelkezésére áll, csak saját magának nem. Még az ablakpárkányon felejtett növény is szerepelt benne.
Az ő növénye.
Az a kiszáradt bazsalikom, amelyről két héttel korábban írt.
Csak a kép volt más. És a név.
Dóra.
Anna ismerte. Egyszer együtt vettek részt egy képzésen. Dóra akkor elkérte a jegyzeteit, mert „te olyan szépen átlátod ezeket”.
A bejegyzés alatt sorakoztak a hozzászólások.
Ez most nagyon betalált.
Pont erre volt szükségem.
Hol lehet jelentkezni hozzád?
Anna letette a bögrét.
Aztán újra felvette, bár inni már nem akart.
Felhívta Lilit.
– Még a bazsalikomot is.
– Láttam.
– Legalább egy fikuszt írhatott volna.
Lili felnevetett. Anna nem.
– Írj neki – mondta a barátnője.
– És mit? Hogy a növényem kérem vissza?
– Azt, hogy ezt te írtad.
Anna megnyitotta az üzenetablakot. Háromszor kezdte el. Végül röviden megírta, mi az, amit átvett tőle, és kérte a szöveg eltávolítását.
Dóra tíz perc múlva válaszolt.
Jaj, Anna, ugyanazokból a témákból dolgozunk. Ezek közös emberi tapasztalatok. Sajnálom, ha magadra vetted.
Anna sokáig nézte az utolsó mondatot.
Aztán becsukta az oldalt.
Délutánra új hirdetést állított be.
Megemelte a keretet is.
3. Rendes munka
Vasárnap az anyjánál ebédeltek.
A húsleves fölött még nem került szóba a vállalkozás. A rántott húsnál már igen.
– És most hányan járnak hozzád? – kérdezte az anyja.
Anna a tányér szélére igazította a villát.
– Változó.
– Az mit jelent?
– Azt, hogy változó, anya.
Márk vizet töltött magának.
Az anyja egy pillanatig hallgatott, majd a tál felé nyúlt.
– A rendelőben keresnek valakit adminisztrációra. Csak gondoltam, megemlítem.
– Coach vagyok.
– Tudom én, szívem.
– Akkor miért akarsz adminisztrátornak elküldeni?
– Mert szeretném, ha tudnál aludni.
Ez rosszabbul esett, mintha azt mondta volna, hogy a coaching nem rendes munka.
Anna tudta, hogy az anyja hallotta a hangját, amikor előző héten felhívta. Azt is tudta, hogy Márk valószínűleg mesélt az éjszakákról.
– Nem akarom abbahagyni – mondta halkan.
– Én nem azt mondom, hogy örökre. Csak amíg…
Az anyja nem fejezte be.
Amíg sikerül.
Amíg elfogy a pénz.
Amíg belátja.
Anna segített leszedni az asztalt. A konyhában az anyja a kezébe nyomott egy doboz süteményt.
– Ne haragudj rám.
– Nem haragszom.
– Dehogynem.
Anna elmosolyodott, aztán megölelte.
Hazafelé Márk vezetett.
– Ha azt mondod, hogy anyám csak jót akar, kiszállok – mondta Anna.
– Nyolcvannal megyünk.
– Akkor várhatok a piros lámpáig.
Márk ránézett.
– Nem akarom, hogy abbahagyd.
Anna az ablaknak fordult.
– Csak szeretném tudni, meddig bírjuk így – tette hozzá a férje.
Erre nem volt válasza.
4. A kávé, ami kihűlt
Lili kedden délelőtt ültette be egy kávézóba.
– Hoztam neked valamit.
Anna a táskájára nézett.
– Ha megint egy könyvet, hogy hogyan gondolkodnak a sikeres emberek…
– Nem könyv.
Lili elővett egy borítékot.
Benne néhány kinyomtatott oldal volt. Anna honlapja. A szolgáltatásleírása. Három posztja.
– Most komolyan? – kérdezte Anna. – Korrepetálni fogsz a saját vállalkozásomból?
– Segíts nekem. Melyikre jelentkezzek?
Anna felsóhajtott.
– Attól függ, hol tartasz.
– Rendben. Fáradt vagyok. Mindenki akar tőlem valamit. A munkahelyemen három ember helyett dolgozom, otthon pedig én tartom fejben még azt is, mikor fogy el a mosogatógép-tabletta.
– Akkor valószínűleg az Új egyensúly folyamat lenne neked megfelelő.
– Miért?
– Mert abban dolgozunk a belső erőforrásaidon, az önazonos működéseden és…
Lili felemelte a kezét.
– Ezt meddig kell csinálni, hogy csütörtökön nemet tudjak mondani a főnökömnek?
Anna elhallgatott.
A mellettük ülő férfi hangosan megkeverte a kávéját.
– Nem lehet mindent egy mondatra leegyszerűsíteni – mondta Anna.
– Tudom. De én most nem értem, mit kapok.
– Nyolc alkalmat.
– Azt látom. Utána?
Anna kinézett az utcára. Egy nő babakocsit tolt el az ablak előtt, közben a telefonját a vállával szorította a füléhez.
– Nem biztos, hogy utána – mondta végül. – Lehet, hogy már a második alkalom után. Például először mondasz nemet valamire anélkül, hogy utána egész este bocsánatkérő üzenetet fogalmaznál.
Lili lassan visszatette a papírokat az asztalra.
– Na. Ezt értettem.
Anna előrehajolt.
– De az én munkám ennél sokkal több.
– Elhiszem.
– Nem akarok olyanokat ígérni, hogy nyolc alkalom, és megváltozik az életed.
– Ezt nem is mondtad.
Anna a kihűlt kávéját nézte.
Lili elővette a telefonját.
– Szombaton elmegyek egy workshopra. Gyere velem.
– Miről szól?
– Az üzletről. Mint stratégiai játékról.
Anna felnevetett.
– Remek. Én már így is vesztésre állok.
– Akkor legalább lesz társaságod.
5. A tábla másik oldala
A teremben nem volt vetítővászon.
Ez volt az első, ami Annának feltűnt.
Az asztalokon nagy papírlapok feküdtek, mellettük kártyák, filcek, néhány színes korong.
Anna leült Lili mellé.
– Ha most mindenki elmondja, milyen állat lenne a vállalkozása, elmegyek – súgta.
A workshop vezetője éppen melléjük ért.
– Ma inkább azt nézzük meg, miből él.
Lili lesütötte a szemét, de a válla rázkódott.
Az első feladatnál mindenkinek fel kellett írnia, mire fordított időt és pénzt az előző hónapban.
Anna gyorsan írt.
Honlap.
Tartalom.
Hirdetés.
Munkafüzet.
Képzés.
Új szolgáltatás.
Aztán kisebb betűkkel:
Ügyfélmunka.
– Most jelöljétek meg, melyik hozott beszélgetést egy lehetséges ügyféllel – hangzott a következő kérés.
Anna felemelte a filcet.
Majd letette.
Később párokban dolgoztak. Anna párja egy könyvelőiroda vezetője volt, Éva.
– Te mivel foglalkozol? – kérdezte.
Anna belekezdett.
A harmadik mondatnál észrevette Éva tekintetét. Ugyanaz a figyelmes, udvarias tekintet volt, amelyet üzleti találkozókon olyan gyakran látott.
Megállt.
– Bocsánat. Kezdem újra.
Éva bólintott.
– Olyan nőknek segítek, akik jól végzik a munkájukat, ezért egyre több feladatot kapnak. Ők pedig már annyira félnek csalódást okozni, hogy lassan minden estéjük rámegy.
Éva hátradőlt.
– A húgom.
Anna először nem értette.
– Tessék?
– A húgom ilyen. Múlt héten sírt nálam a konyhában, mert a szabadságára is bevállalt egy prezentációt.
– Igen – mondta Anna. – Például neki tudnék segíteni.
– Ezt miért nem rögtön így mondtad?
Anna a kezében forgatta a filcet.
– Mert attól félek, hogy akkor mindenki más kimarad.
Éva elgondolkodott.
– Én most először jutottam el odáig, hogy valaki eszembe jusson rólad.
Délután a korongokkal kellett gazdálkodniuk.
Adott idő. Adott pénz. Adott energia.
Anna elsőre túl sok helyre tett.
A workshop vezetője megállt az asztaluknál.
– A következő körben ezekből kell tovább dolgoznod.
– De még ezt a két dolgot szeretném elindítani – mutatott Anna a lap szélére.
– Miből?
Anna a korongokra nézett.
– Akkor kevesebbet alszom.
Lili nem nevetett.
Anna sem.
Visszavett egy korongot az új képzéstől. Kettőt az új szolgáltatás fejlesztésétől.
Sokáig tartotta őket az ujjai között, mielőtt máshová tette.
Az egyik egy régi ügyféllel való beszélgetéshez került.
A másik egy együttműködő partnerhez.
A harmadik mellé azt írta:
Megkeresni azt a négy nőt, aki már érdeklődött, de nem döntött.
– Őket miért nem kerested eddig? – kérdezte Lili.
Anna megvonta a vállát.
– Nem akartam zavarni őket.
– Tudod, hogy zavarnád?
– Nem.
A válasz olyan kicsinek tűnt a papíron felhalmozott hónapok mellett, hogy Anna dühös lett.
Leginkább magára.
Aztán eszébe jutott Eszter a mosdóban. Az első telefonbeszélgetésük.
Elővette a jegyzetfüzetét.
Most először egész nap nem a szolgáltatását kezdte javítani.
6. Az első másféle hétfő
Hétfő reggel Anna megnyitotta a honlapját.
A főcím így szólt:
Találd meg az utat önmagadhoz, és teremts harmonikus, önazonos életet.
Nézte egy darabig.
Aztán egy külön dokumentumba ezt írta:
Amikor már mindenki számít rád, csak te nem bírod tovább.
Nem tette ki rögtön.
Elküldte Eszternek, és megkérdezte:
Te mit kerestél akkor, amikor először beszéltünk?
Délben hangüzenet érkezett.
– Őszintén? Azt, hogy valaki segítsen elmondani a főnökömnek, hogy ezt így már nem tudom csinálni. Csak ezt szégyelltem leírni. Olyan gyengének hangzott.
Anna háromszor hallgatta meg.
A következő napokban még két korábbi ügyfelével beszélt.
Nem azt kérdezte, elégedettek voltak-e.
Arra volt kíváncsi, mi történt azon a napon, amikor végül segítséget kértek.
Kiderült, hogy egyikük a lánya születésnapján is dolgozott. A másik a parkolóban ült húsz percig, mert nem volt ereje bemenni az irodába.
Anna jegyzetelt.
Közben kisebbre vette a hirdetést. Egyetlen folyamat leírását tette rendbe. Leírta, kinek szól, hogyan dolgoznak, és miből lehet észrevenni, hogy haladnak.
Aztán megírta az első üzenetet egy régi érdeklődőnek.
Tíz percig tartotta az egeret a küldés gomb fölött.
Végül elküldte.
A válasz másnap jött.
Köszönöm, hogy írtál. Most még nem tudok belevágni. Januárban kereshetlek?
Anna először csalódott volt.
Aztán megnyitotta a naptárját, és feljegyezte.
A második nő nem válaszolt.
A harmadik azt írta, időközben mással kezdett dolgozni.
A negyedik időpontot kért.
Dóra két héttel később új posztot tett közzé.
Anna észrevett benne egy ismerős fordulatot.
Már nyitotta volna az üzenetablakot, amikor megszólalt a telefonja.
Éva volt az.
– Beszéltem a húgommal. Megadhatom neki a számod?
Anna félretolta a laptopot.
– Igen. Persze.
– Csak egy dolgot szeretnék előre mondani. Ő most nem fog szépen beszélni az érzéseiről. Valószínűleg azzal kezdi majd, hogy az egész munkahelye idióta.
Anna elmosolyodott.
– Abból is el tudunk indulni.
7. A negyvenkettedik oldal
Nem telt meg azonnal a naptára.
Novemberben még mindig volt egy gyenge hete. Egy beszélgetésből nem lett közös munka, és egy este Anna újra álláshirdetéseket nézett.
Ezt most elmondta Márknak is.
Számoltak. Megbeszélték, mennyi időt adnak a következő lépéseknek, és mihez nyúlnak, ha nem lesz elég a bevétel.
Furcsa módon Anna utána jobban aludt.
December elején öt visszatérő ügyfele volt. Éva húga az első konzultáció végén azt mondta, szeretné folytatni. A januári érdeklődőnek pedig már elő volt készítve az emlékeztető.
Egy péntek délután Anna elővette a régi munkafüzetet.
A negyvenkettedik oldalon ott állt a kérdés:
Mi az, amit már régóta tudsz, mégsem teszel meg?
Sokáig nézte.
Aztán a lap aljára, ceruzával odaírta:
Elhiszem, hogy már tudok segíteni.
A konyhaajtóban megjelent Márk.
– Még dolgozol?
Anna az órára nézett. Fél hat volt.
– Mára végeztem.
– A munkafüzettel is?
– Azzal még nem.
Márk arcán átfutott valami, de Anna már csukta is össze a laptopot.
– Hétfőn majd folytatom. Most menjünk el sétálni.
Karácsony előtt az anyja átjött hozzájuk süteményt sütni.
Miközben a tésztát nyújtotta, óvatosan megkérdezte:
– És most hogy megy?
– Jobban.
– Tényleg?
– Tényleg. Még figyelnem kell rá. De már látom, mit csinálok, és azt is, miért.
Az anyja bólintott.
– A rendelőbe egyébként felvettek valakit.
Anna felnevetett.
– Ezt jó tudni.
Az anyja a lisztes kezével megérintette a karját.
– Én csak féltem, hogy beledolgozod magad valamibe, ami közben nem tart el.
– Tudom, anya.
Egy ideig csendben szaggatták a tésztát.
Aztán az anyja megszólalt:
– Van az a kolléganőm. Az Éva. Tudod, akiről meséltem, hogy még a kórházból is válaszolt a munkahelyi leveleire.
Anna felnézett.
– Tudom.
– Szerintem neki veled kellene beszélnie. Megadhatom a számod?
Anna letette a kezében tartott pogácsaszaggatót.
– Meg.
Az anyja bólintott, és nyúlt a következő darab tésztáért.
– Majd azt mondom neki, hogy te az ilyeneknek segítesz.
Anna elmosolyodott.
Ennyi volt.
Most először az anyjának sem kellett hozzá elolvasnia a honlapját.